p5rn7vb
Szociáldemokrata Párt

Kéthly-évforduló: Közösen koszorúzott a Szociáldemokrata Párt és a Kéthly Anna Kulturális Egyesület

FacebookTwitterGoogle+Share

  Budapest, 2013. november 16.  (SzDP.hu) – Szombaton a történelmi szociáldemokrácia barátai elhelyezték a Szociáldemokrata Párt (SzDP) és a Kéthly Anna Kulturális Egyesület (KAKE) koszorúját Kéthly Anna budapesti szobránál. A politikus asszony születésének 124. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen jelen volt Harsányi Péter, a Szociáldemokrata Párt országos titkára és Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület elnöke. Beszédében ez utóbbi örömét …Read more »

A szociáldemokraták az Országgyűlés korelnökével, Horváth Jánossal emlékeztek Kéthly Annára és az 56-os Forradalomra

A Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Kéthly Anna Kulturális Egyesület Budapesten, a Rákoskeresztúri köztemető 300-as parcellájában – Kéthly Anna sírjánál – tartotta központi, október 23-i megemlékezését. A rendezvény vezérszónoka az egykori kisgazda, dr. Horváth János, – a Parlament korelnöke – volt. Beszédében a nemzeti összefogás jelentőségét hangsúlyozta, ugyanúgy, mint Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület és Dr. Bordács Gábor, …Read more »

A szociáldemokraták elítélik a hanukiáda megrongálását

Budapest, 2013. december 1. (Szdp.hu) – Szombat hajnalban ismeretlenek megrongálták a budapesti Nyugati téren felállított gyertyatartót. A hanukiádát a zsidó felekezetek a Hanuka alkalmából állították fel köztereken, abból a célból, hogy a naponta fellobbanó fények láttán minden honfitársunk osztozzon örömükben. Szerdán ugyanez történt a Deák téren is. Mindkét gyertyatartóról letépték a feliratot, mely kellemes ünnepeket kívánt. “A szociáldemokraták a leghatározottabban …Read more »